Honnan jön a tej?

Honnan jön a tej?

Mint minden emlősnél - tehát nálunk, embereknél is - a tejmirigyek csak a borjú születése után termelnek tejet. Az ember ezt kihasználta, és így a tejelő teheneket haszonállatként tartotta. A németországi mezőgazdászok fele tejtermelést folytat. Hogy a haszonállattartás e fajtájának folyamatait jobban megérthessük, bemutatjuk egy fiatal tehén életútját; nevezzük őt Heidinek.

Heidi megszületik

A tejtermelés eme árnyékvilágára nemzették, arra született és neveltetett. Most, 18 hónaposan meg kell termékenyíteni, hogy világra hozzon egy borjat. Állattartója e célból egy csúcsbika mélyhűtött spermáiból vásárol, melyet egy spermagyűjtő állomás katalógusából keresett ki. Láthatjuk: a falu bikáinak ideje lejárt. 2001-ben például egyetlen egy holsteini bika magjaival (Lake a neve) 65000 tehenet termékenyítettek meg. Ez a bika egy erős szolgáltatású fajhoz tartozik, ami azt jelenti, hogy az ő utódai sok tejet és sok húst adnak. De térjünk most vissza Heidihez: Miután néhány hormonkészítményt le kellett nyelnie, hogy a drága spermium biztosan meg is termékenyítse, türelmesen megengedte, hogy a műanyagfecskendős megtermékenyítés technikai folyamatait végrehajtsák rajta.

A továbbiak azután hasonlóan történnek, mint nálunk, embereknél: az embrió kb. 9 hónap alatt borjúcskává növekszik. Heidi 27 hónaposan egy stramm borjúfiúcskát hozott a világra, akit Alfonznak neveztek. Tekintélyes 40 kilót nyomott, ami figyelemre méltó teljesítmény fiatal anyját tekintve, aki az emberi korral összevetve mindössze 15 éves lenne.

De a fiatal anya boldogsága nem tartott sokáig. Az állattartó a születés utáni két órával elvette az újszülöttől az anyját, hogy - ahogyan tanulta - cumisüvegből nevelje őt fel, mert így a kolosztrum (fecstej = a tehénnek a borjazás utáni első, sűrű teje, előtej - a fordító magyarázata) gazdagabb mennyiségben és minőségben pontos időközönként biztosított. Heidi soha többé nem látja a fiát. Őt elkülönítve nevelik-hízlalják fel, zsenge, néhány hetes korában vágóhídra szállítják, ahol fém csapszeggel (belövő-pisztollyal) az agyát szétszaggatják, a kis testet egyik lábánál fogva felakasztják, a nyaki ütőeret késsel elvágják, és a még meleg testet elvérzés után szétdarabolják.

A borjúbébi hulladarabjait az emberek szívesen megvásárolják, mert zsenge és világos, és elkészítik azt családi ünnepségre, vagy vendégeknek, mint finomságot: lesz belőle zürichi szelet, vagy borjúsült, vagy borjúmedalion és így tovább.

Heidi „élete” megy tovább

Az anya számára az „élet” a szokásos folyamatában halad tovább. Reggelente és esténként megfejik. Több mint 30 liter naponta. Nem az ő borja örülhet a tejnek, még csak nem is ember feji, hanem egy masina intézi el a dolgot; reggel korán hat körül 5 percig, és este hat körül szintén öt percig. Eközben Heidi egy szűk istállóban vegetál, sorstársnőivel egybezárva. Állandóan éhes és szomjas, mert hatalmas tejhozama elemészti őt. Csak a tápláléka 3/4-ét eszi meg, éppen hogy a teste tejet produkálhasson.

A fekhelye, melyen naponta 12 órán keresztül fekszik, hogy azután kérődzhessen, vagy éppen alhasson, alig nagyobb méretű, mint egy emberi ágy. Az istálló járkálásra alkalmas területe, amelyen 50-200 kolléganőjével osztozik, ürülékkel borított, mert máshol nem könnyíthetnek magukon. A résekkel ellátott járóterület alatt egy hatalmas gyűjtőmedence van, amely mindent felfog - szörnyűségesen bűzlik, és tele van léggyel és egyéb kínzó lényekkel...

Aztán újra fejés, majd valamit enni, aztán újra kérődzni, majd aludni, aztán kezdődik minden elölről. Heidi nem érti, mit tesz vele állattartója. Nem tudja, hogy normális füvekkel és egy normálisan szopó borjúval éppen fele ennyi tejet adna, anélkül hogy testileg és lelkileg kiszipolyoznák. Ehelyett abraktakarmányt (erőtakarmányt) kap, amit saját magától sosem enne. De e nélkül a táplálék nélkül gyengeségében már fel sem tudna állni. Állattartója jól tudja, hogy a legelőn való élet Heidinek optimális lenne, de ő magas tejhozamú tehénként akarja őt tartani, mint más haszonállattartók is, akik a tejtermelésből élnek. És számára az abrakolás, a ki- és behajtás, a legelők távolsága megoldhatatlan problémát jelent. Heidi tehát mindig az istállóban marad.

Hogy tejtermelése ne csökkenjen, ami a természetben magától megtörténne, Heidit már két hónappal Alfonz születése után újra megtermékenyítik, és most kettős terhe van: tejet adni és testében egy új borjat nevelni. Ez a kettős teher rendkívül legyengíti. A tőgye begyullad, nem utolsósorban attól, hogy állandóan érintkezik a baktériumokkal teli ürülékkel a talajon, vagy az elcsírásodott erőtakarmánnyal. Lázát és gyulladását az állatorvos antibiotikumokkal legyőzi. A haszonállattartó haragszik Heidire, mert az antibiotikum-maradványok és a tőgyén lévő baktériumok miatt néhány napig ki kell öntenie a tejét. És ha nem gyógyulna meg, idejekorán el kellene vinnie a henteshez, ami számára pillanatnyilag kevés anyagi haszonnal járna. Ő Heidi tejét akarja. Számára ő egy „tőgy, némi tehénnel körülvéve”, ahogyan dr. Boehncke a kasseli főiskola tanára leírja a modern magas tejhozamú teheneket. De ismét jóra fordul a dolog, Heidi világra hoz egy kislányt, és szinte elveszti az eszét, amikor elveszik tőle ezt az édes kis borjúcskát. De Vroni, ahogyan a bébit nevezik, arra választatott ki, hogy ugyanolyan fejőstehén legyen, mint Heidi. Tejpótló szerrel nevelik fel, egy zsírban gazdag, olcsó tejpótszerrel, mint annak idején Heidit, és anyját két év múlva ő váltja le.

Heidi számára minden folytatódik a régi kerékvágásban. Két hónap múlva újabb megtermékenyítés következik, további kimerítő vemhesség, és utána egy fiú, Oszkár megszületése. Tenyészbikának nevelték fel, és két évesen vitték a vágóhídra. (Emberi korban számítva 15 évesen.) Hulláját szeletelőkéssel akkora darabokra vágták, amekkorák kényelmesek az emberi szájnak, és még félig véresen lenyelik majd az elegánsan öltözött haszonállatevők, akik ügyesen letörlik ajkukról Oszkár vérét damasztszalvétáikkal, mielőtt a kiválasztott vörösbort kristálypoharaikból megisszák.

Heidi nem bírja tovább

Heidi teljesen kimerült. A folyamatos kiszipolyozás a gépekkel történő vámpírszerű fejésekkel és a három fárasztó vemhesség a sivár körülmények között erőtlenné és csüggedté tették. A tőgygyulladások mind gyakoribbak, az állatorvosi számlák mind magasabbak, míg végül a haszonállattartó elhatározza, Heidit leváltja a lánya Vroni, mert kedvezőbb a számításainak.

Heidi, gazdája számításai szerint, majdnem 30.000 liter tejet hozott élete teljesítményeként, és ezzel amortizálódott. Leírták, a könyvelésben is, és mint élőlényt is. Az utolsó forgalom, amit még vele megcsinálnak, az a hentes vérdíja. Heidi már sajnos nem sokat hoz: hullarészei rágósak, minden igyekezet ellenére csak pörköltbe jók, vagy ecetes, párolt marhasültnek, esetleg kolbászba. Ezen kívül élősúlyának csak 1/3-a használható fel, mert sok szerve beteg, mérgezett a többéves gyógyszerezés maradványaitól. Heidi „öregtehén”, noha emberi években számolva alig érte el a húsz évet. Ő csupán egy „disposable cow”, ahogyan az angolok mondják, azaz egy eldobandó tehén: három évig óriási tejhozam és utódok, azután betegség és vágóhíd.

Heidit „öregtehénként” eltávolítják

Heidit jó ötévesen levágják. Ezt a sorsot osztja vele a legtöbb fejőstehén. 2000-ben a német haszonállattartók a következő forgalmat bonyolították le: 8.1 milliárd euró forgalom tejjel, és ezzel együtt 3.1 milliárd euró vágóforgalom a borjakkal, marhákkal és öregtehenekkel, ami kb. 13 kg hús/főt jelent évente. A haszonállattartók egy tenyésztehéntől évi 13 az 1-hez tejhozamot követelnek élősúlyra nézve. (Gondolom, egy kiló élősúlyra 13 l tej egy évben.) Ha ezt velünk, emberekkel is így tennék, akkor egy 60 kilós szoptató emberanyának naponta 2,6 liter tejet kellene adnia ( ez normális esetben 0,8 liter!) - csupán, hogy belegondoljunk!

És miként gondolják a haszonállattartók? Kronacher professzor, a Berlini Egyetem tanára már 80 évvel ezelőtt azt mondta: „A magas hozamképességű állatok kitenyésztése és felhasználása a szakszerű mezőgazdasági üzemek magától értetődő alapkövetelményeként mutatkozik meg.” Nos: akkor már nem is csodálkozunk.

Mi a tej?

A tej az emlősállatok csecsemőtápláléka. Az egéranya a gyermekeinek ½ ml anyatejet ad naponta. A kékbálna-anya az ő ifjoncát 500 liter tejjel táplálja - és ettől a „kicsi” 100 kg-ot hízik NAPONTA! Mi emberek a kb. 800 ml-ünkkel a középmezőnyben vagyunk - legalábbis életünk kezdetén. Később azután elvesszük a tehenektől az ő tejüket, mely az ő utódaié lenne: 331 liter fejenként és évenként ivásra, illetve további termékek készítésére. Ha ezt visszaszámoljuk napi felhasználásra, kb. ugyanazt a számot kapjuk, vagyis a 800 ml-t. Úgy látszik, az ember örökre csecsemő marad.

Elgondolkodtatásul