Vega-Klaus

Nagyon megdöbbentem a multkoriban.

Az idei karácsonyi bevásárló körutamon voltam, mikor valami szokatlant észleltem.

A pompásan feldíszített üzletsorok között egy mikulás jött velem szemben, illetve annak nem is lehet mondani, mert ahhoz egyáltalán nem hasonlított, inkább olyan volt…. na de ne szaladjunk ennyire előre.

Épp azon az üzletsoron sétált végig, amelyen én is voltam, és épp felém tartott.

A megjelenése nem volt mindennapi, könnyeden és ritmikusan sétált, egyben volt elegáns, ugyanakkor teljesen természetes, és az első benyomásom, ami rögtön szembeötlött az az volt, hogy egy olyan valaki, aki semmiképp sem akarja magát mutogatni, vagy feltünést kelteni.

Ahogy egyre közeledett felém, nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy engedjek-e az érzésemnek, miszerint felkeltette az érdeklődésemet és a szemébe nézzek, vagy pedig a betanult gátlásos illemtudat szerint pillantsak félre, mikor hozzám ér. Miközben én a zavartságomban tusakodtam, ő egyre közeledett, és mikor körülbelül kétlépésnyire ért hozzám, rám nézett – miközben én éppen valami teljesen zavarodott képet vágtam, nem tudva hova pillantsak, talán még motyogtam is valami kivehetetlent –, és mosolyogva azt mondta: Békés Adventet!

Miközben elsápadva a lábam a földbe gyökerezett azon gondolkoztam, hogy ki ez a szerzet, és hogy ennek a „mikulásfélének” hogyan is kéne visszaköszönnöm.

Mivel nem nyögtem ki semmit, ő békés mosolygós tekintettel végignézett rajtam. Valahogy áradt a lényéből a nyugalom, valami megmagyarázhatatlan belső béke, de ugyanakkor határozottság és magabiztosság is.

A fiatalember egy jó megjelenésű, barátságos képű, szép vágású atléta tipus volt, akinek elegáns, de nem hivalkodó piros ruhája volt. Most vettem csak észre, hogy van nála egy üres zsák.

Eléggé zavarban éreztem magam, mert nem éreztem magam annyira könnyednek és fittnek, mint ő, – lehet, hogy egy kicsit a súlyfeleslegem miatt is – s ezenkívül egy tucat bevásárlószatyrot szorongattam a kezembe, amik arról tanuskodtak, hogy melyik boltban voltam éppen ajándékot venni.

Aztán végre erőt vettem magamon és kinyögtem:

- Te is ajándékokat jöttél bevásárolni?

- Nem, én már azokat korábban megvettem és már ki is osztottam őket – jött az egyértelmű, határozott, de bizalomteljes hangvételű válasz.

- Már ki is osztottad őket??? De hát még nincs is szenteste! Az emberek szenteste várják az ajándékot.

- Minden bizonnyal. Én viszont az állatoknak vittem ajándékot, akik a város körüli erdőben élnek.

- Az állatoknak??? De hát mit kezd egy állat egyáltalán egy ajándékkal? És mi lesz az emberekkel, nekik nem viszel ajándékot?

- Ha megfelelő ajándékot viszek nekik, akkor annak nagyon örülnek. Az állatokra nagyon kevesen gondolnak ebben a hideg évszakban, és különösen karácsonykor sok állat szenved vagy még életét is veszti. Az embereknek pedig meg van az a lehetőségük és szokásuk is, hogy egymásnak vesznek ajándékot karácsonykor, az állatok viszont legtöbbször nem kapnak semmit.

- Nem kapnak semmit??? De hát jól élnek a természetben, minek kéne nekik bármit is adni?

- Az igaz, hogy a természet csodálatosan gondoskodik mind élelemről, mind lakóhelyről az állatok számára, de az ember ebbe a finoman összehangolt rendszerbe a saját elgondolása szerint beavatkozott, ezért az nem működik többé úgy, ahogy az ideális lenne az állatoknak.

- Hogy érted azt, hogy beavatkozott, az ember talán nem mehet a természetbe?

- Az ember ugyanúgy a természet része, mint az ásványok, növények és az állatok, csak sokszor nem úgy viselkedik, mintha egy rész akarna lenni, ami harmónikusan közreműködik a többi életformával, hanem kizsákmányolja azokat.

- Kizsákmányolja??? Úgy érted meglopja őket? De hát az állatoknak nincs is tulajdonuk, így jogaik sincsenek.

- Én úgy érzem, hogy ők is az élet részei és ők is ugyanazt a lélegzetet lélegzik, mint mi emberek, ezért nem kellene őket bántanunk, a természetben található minden élelmet sem kellene csak a magunkénak gondolnunk, és persze megölnünk meg végképp nem kellene őket.

Egy percre elállt a szavam, majdnem a lélegzetem is. Hihetetlennek és abszurdnak gondoltam a fura szerzet szavait, mégis lelkiismeret furdalásom lett a szavak hallatán.

Miután összeszedtem magam és egy kicsit megemésztettem a hallottakat, végül kiböktem:

- Te egyenlőnek tartod az állatokat az emberekkel? De hát mi emberek megesszük az állatokat. Egy állat mégiscsak kevesebbet ér mint egy ember, nem de?

- Az állatok ugyanúgy érzik a fájdalmat és az örömet, ugyanúgy vannak érzéseik és vágynak a szeretetre és egy boldog életre, mint mi emberek. Én ugyanolyan fontosnak tartom, hogy nekik is jól menjen a soruk és békében élhessenek ezen a földön, ezért én nem eszem meg őket.

- Nem eszed meg őket???

- Nem.

Hirtelen kalimpálni kezdett a szívem, éreztem, hogy valami lüktet belül bennem és meg akar szólalni, kifejezésre akar jutni. Amit eddig egész életemben biztosra vettem, az most hirtelen szertefoszlott, és valami új érzés hatalmas erővel kezdett dübörögni bennem. Minden biztonságérzetem megrendülni véltem, a gondolatok, amelyeket helyesnek véltem és amik szerint eddig éltem nem tüntek többé már biztosnak. Éreztem, hogy nem tudok többé a régi gondolataim szerint gondolkozni, egy belső érzés erősödött meg bennem, szinte átvette az irányítást – és végül félénken megkérdeztem:

- Csak nem vagy vegetáriánus?

- De bizony az vagyok.

- Akkor te nem a Mikulás vagy?

- Nem.

- Hát akkor ki vagy?

- Én csak egy ember vagyok, aki az állatok barátja, és enni vittem az erdő lakóinak.

- Hát ha nem a Mikulás vagy, akkor valami más név kellene neked, pl.: Vega-Klaus – mondtam a barátomnak.

Erre jót nevetett.

- Hát erre még nem gondoltam, de nem bánom, végülis tetszik a név, amit kitaláltál.

- Én is az állatok barátja akarok lenni! – Böktem ki végül és éreztem, hogy a szívem megtelik meleg érzéssel és a mellkasom nem dübörög már, hanem együtt örül Vega-Klaus-szal.

Hogy lehetnék én is az állatok barátja, mit tudok én ehhez tenni?

- Ha már a szívedben egyenlőnek érzed őket magaddal, akkor megtetted a legfontosabb első lépést feléjük. És ha érzed a bensődben a kapcsolatot az állatokkal, akkor biztos többé nem is akarod már őket megenni. Ha van lehetőséged a kertben felállíthatsz egy madáretetőt is, amit rendszeresen feltölthetsz friss madáreledellel.

- Köszönöm, ez igazán sokat segített!

- Örülök, hogy ilyen jól el tudtunk beszélgetni, és hogy nyitott voltál és hallgattál a lelkiismeretedre.

Elbúcsúztam új barátomtól, Vega-Klaus-tól, és a sok bevásárlószatyor ellenére könnyeden és kiegyenesedve új emberként siettem haza.

Mély hála töltött el és örömöt éreztem a bensőmben, miközben tudtam, hogy az igazi ajándékot idén a saját magam és családom számára a bensőmben viszem haza és nem a bevásárlószatyrokban.

Éreztem, hogy az egész életem megváltozott és új értelmet kapott ettől a pár perces beszélgetéstől Vega-Klaus-szal.

Alig vártam, hogy hazaérjek és elmeséljem a családomnak a történteket, és hogy utána felállítsunk együtt a kertben egy madáretetőt.

Békés Adventet valóban mindenkinek!

Elgondolkodtatásul